2014. június 22., vasárnap

Első fejezet

-Köszöntelek titeket,gyerekek! Remélem új reményekkel telve álltok elébe az újabb szeptembernek!Remélem megint láthatom iskolánk címerét a Bell-kupán, remélem megint kitörő lelkesedéssel játszotok a meccseken, remélem ebben a tanévben is mindenki a maximumot hozza majd ki magából, és méltó tagjai maradtok kis közösségünknek. Hisz tudjátok, ahogy a jó öreg Benjamin mondta: ,,Minden gyerekben van valami különleges,amit, ha kibontakoztat, sokan ferde szemmel fogják nézni, és természetfelettinek, furának tartják. Pedig ebben nincs semmi természetfeletti. Egyszerűen csak különleges``-az igazgató, Peter Michael Strawinsky, tovább beszélt a színpadon állva. Juliát azonban cseppet sem érdekelte. Minden évben ugyanaz a szöveg-gondolta. Unottan pislogott maga elé. PMS tanárúr, ő a legunalmasabb ember az egész tanári karból! Történelmet tanít, de annyira véééégtelenül érdektelenül tud magyarázni... Mintha neki erre abszolút semmi ideje sem lenne, és csak szívességből járna be tanítani. Pökhendi is
-Hé,angyalkám!-hajolt közelebb vigyorogva Juliához a mellette álló Medox.-Látom nem nagyon köt le ez az egész.
-Miért,van olyan,akit igen?-nézett rá az értetlenül-Amúgy meg haragszom rád! Azt mondtad, felhívsz!
-Bocs baby,csak tudod,tegnap egész véletlenül félhold volt és...khmmm...nem nagyon voltam magamnál...igazából eléggé kikeltem önmagamból.- A lány aggódó tekintete miatt azonban hozzátette- De csak a szokásos... Nem történt semmi különös.
-Sajnálom-nézett Julia a farkasemberére. Hát persze, szidta meg magát, megint figyelmetlen volt. Meg különben is, már megszokhatta volna a holdciklusok változását.
-Semmi baj- szorította meg Medox a lány kezét.- Most szombaton buli Jakonál. Jössz?
-Jakonál?!-rémült meg Jul.
-Igen. Ez lesz az év bulija-vigyorodott el féloldalasan- Tudod,az évnyitó buli.
A lány pedig,ha lehet,még az előbbinél is jobban megrémült. Hihetetlen,gondolta. Az évnyitó buli, Jako évnyitó bulija eszméletlenül híres volt. Olyan,hogy még két héttel a lezajlása után is ez volt a téma. De eddig őt nem hívták meg. Hát persze, az angyalokat nem látják szívesen az ilyen helyeken. Itt vadulni lehet,sőt, nem lehet, hanem KELL,ha nem akarsz leégni. És Medox, a vérfarkas, akivel nyáron jöttek össze, nos, ő pont az a típus, aki szívesen elmegy egy ilyen helyre, mert vad, független, és megszelidíthetetlen. Viszont Julia nem akarja,hogy más lányok megszerezzék az ő "megszelidíthetetlenjét". El kell mennie. De istenem, mekkora égés lenne elmenni! Már tuti az ajtón nem engednék be, mert túl jónak tartanák őt egy bulihoz, aztán meg ha be is jut, azt sem tudja, mit is csináljon... Táncoljon végig Meddel? Vagy másokkal is? Esetleg más lányokkkal is? Vagy mi? Hihetetlen. Ha ezt bevállalja, az csakis Medo...
-Hééé! Jul! Mi van veled? Akkor jössz?-nézett furán az ifjú vérfarkas.
-Igen.-zsebelt be a lány egy elégedett vigyort. Ujjjuj,gondolta,ennek nem lesz jó vége...


Annelle boldogan szorította meg Nedda kezét.
-Úristen,olyan jóóóó...
-Jaj, Anelle, maradj már, kérlek, tényleg,nagyon idegesítő ez a...
-De Ned, úúúúú-rángatta barátnője kezét- Olyan édesek vagytok együtt! Olyan szenvedélyesek, tényleg tudod,mint azokban a nyálas sorozatokban, vagy nem,nem is, mint az Alkonyatban-Nedda figyelmét nem kerülte el barátnője szemének csillogása- A cuki váááááámpííííírfiúúúúú meghódítja a csajt, aki, na jó, hát igen, te is vámpír vagy...de attól még olyan hűűűűűűű... és Dario olyan eszméletlenüüüüüül helyes-sikkantott.
Milyen kis szánalmas,gondolta Nedda. Persze, szereti,mert a barátnője, de akkor is, mennyit tud beszélni...Hihetetlen. Jó,oké, Dario tényleg a suli legesleghelyesebb sráca, és a legtöbb lány viszolyog tőle,mert olyan fura. De igazából az összes vámpír fura, nem olyan,mint a többiek. Mert bár mondjuk az angyalok néha szárnyat növesztenek, a vérfarkasok nagydarabok és éles fogaik vannak,meg vaskos nyakuk, ami eléggé szembetűnő, meg hát szőrösebbek is kortársaiknál. Már persze nem annyira, mint a sci-fikben például,hogy az arcukon is meg mindenhol szőrösek, nem, egyáltalán nem, csak egyszerűen szőrösebbek. A szuperhősök meg undorítóan izmosak, és nagyképűek, míg a mágusok extrahülye ruhákban flangálnak. Persze, nem csúcsos süvegben meg talárban,dehogy... Csak egyszerűen ilyen egymáshoz nem illő, bő, vagy mintás cuccokat húznak fel. A tündérlányok mindig csilli-villi, aranyos kis szoknyácskákban vannak, és jó, őszintén szólva nagyon aranyosak ők maguk is a nagy szemeikkel együtt. A tündérfiúk meg... hát...úgy néznek ki, mint a melegek. Feszülős cuccok, nyúlánk testalkat, semmi izom... Szörnyű... Na és a szirének, hát ők aztán egy külön történet... Rövid, falatnyi szoknya, ami épp, hogy takar, és kivágott felsők. Nos, és azért mások a vámpírok a többieknél,mert nekik több ilyen "fura" dolguk van. Hosszú ujjak, hogy a térd nem csak befelé hajlítható,hanem kifelé is (nos, ez elég bizarr látvány), fura, nem egyenes, hanem hátrafelé, a talp alá növő lábujjak, egyenletlen járás, állandóan fáradt tekintet, hegyesebb fogak, szemüveg.
-...nem tudom, amúgy én abszolút antijacob vagyok. Szerintem Edward sokkal helyesebb és... és... hihihihihihihi. Érted, mire gondolok,igaz? Akkor jó.
Megint ez az értelmetlen fecsegés.
-Annelle,fogd be!-rivallt rá barátnője. Az pedig annyira megijedt,hogy szólni sem tudott. -Arról szerettem volna veled beszélni, hogy Dario elhívott a szombati évnyitó partyra. Arra gondoltam, kicsit beújítok. Akarok valami szexi ruhát,mert szeretném ,ha tetszene neki. Kicsit vadabbra gondoltam, feketére,vagy vörösre, kivágottra. Mit gondolsz?
Nedda felvonta a szemöldökét, Ann pedig a szájára mutatott a kezével, hogy most már megszólalhat-e,mire Ned még az eddiginél is mérgesebb lett.
-Istenem, Annelle, ne játszd már a fejed! Ha kérdezlek, VÁLASZOLJ!!
A lány erre buzgón bólogatott, aztán újra felcsillant a szeme.
-Igenigenigenigenigenigen!!! CSODÁLATOS LESZEL NEDDYM!!!!! -Ugrott barátnője nyakába.
Hihetletlen ez a csaj,gondolta Ned az utca köveit koptatva, miközben Ann mellette ugrándozott és lelkendezett és tervezgetett és beszélt és locsogott és fecsegett. Elképesztő. Egyszer komolyan megunja a szája a szolgálatot, és leesik a helyéről...